2012. január 9., hétfő

Vértesacsai Református Egyház

Az 1903-tól Vértes-Acsai református egyház és templomainak rövid története


A falu eredete a középkorba nyúlik vissza, nevét a 1903-tól Somogy Acsán családi temetkező helyet, monostort építő otó, Othó, Atha, Acsa ispántól nyerte, akinek - a nevek után ítélve - több helyütt volt birtokai, így a pestmegyei Acsán, mérgesacsán stb.
- Acsa falu temploma a XII. században épült gót stílusban, kisebb formátumú volt boltíves menyezettel, ezt bástyafal vette körül.
A falu lakosi kisebb birtokkal rendelkező birtokosok voltak. - A XVI. sz. közepén Vértesalján a lakosok már mind "evangéliumi" hitűek, a következő években reformátusok, s a falu közössége a templomot magáénak tudta és folyamatosan használta, s a templomot mindig rendbe hozta a pusztulások után. Így először 1543-ban Székesfehérvár elfoglalása után, azután a 15 éves 1591-1606 háború után, amikor a lakosság innen hosszú időre elmenekül, később Buda visszafoglalása után is 1697-ben, amikor a templom belső, jobboldali falán feliratok vannak: Inscriptio super dexteriori pariete Oratorij Acsaensis, quae circum circa Picturis exornato a körös körül lévő képek között.
"Megnyújtották a régi formájában Isten dicsőségére Rostás Mátyás 1. bíró és Végh Pál előkelőbb polgár idejében, természetesen Édes Mihály fehérvári kőművessel és segédeivel. -A chorus felett pedig ez  a felirat van:
"Az Urnak 1702. júl. 1. évében - A templom tetőzetét befedték, chorussal és oszlopokkal tovább építették megnyújtották, székekkel ékesítették Kis Balázs bírósága alatt Boka Mihály és Patonai György mesteremberekkel." Inscriptio super Choro. Anno Domini 1702. die 1 July. Templum ad Gloriam Deitecto conditam choro et columnis aedificatum, sesibusque adornatum ac renoratum templore Judicis Primarij Blasy Kis per artifices Michaem Boka et Georgium Patonai - A régi fogas felett pedig ez a felirat van:
"42. zsolt. 2.v. Vajjon színes eleibe mikor jutok...?"
Inscriptio super Paxillo antiquo:
Psalm.XLII.v.2. O, quando reniam et apparebo. - Chrysostinus: Non dives esset, qui habet aurum in arcana. - 1680.


A földrajzi ismeretek elmosódása révén a pálos szerzetesek 1663-ban a Mátyás királytól nekik adott csuti prépotságot Ócsa határában lévő Kindkőrös földdel együtt Alcsúton és Acsán vélték megtalálni, ami valójában a Csepel szigeten volt, a Háros szigettel szemben, a ezért közel 100 évig pert folytattak, amelynek során a református magyarság megkesbedett, s helyükbe német katolikus telepesek jöttek. 1765-ben a pálos földesurak a templomot elvették, s a reformátusok vallásgyakorlatát megszüntették.
A türelmi rendelet után engedélyt kaptak 1783-ban tanító tartására, s a pálos rend feloszlatása utánmegvették a kincstártól az u.n. "czifra házat" adakozásból, 300 forintért, amit imateremmé alakítottak át, s mellé haranglábat építettek. - Egyházzá ismét 1805-ben szerződhetnek. Az imaterem helyén épült 1838-ban ez a templom falusi neo-klassuicista stylusban, a porticust az előcsarnokot meg a tympanont a háromszöglettel beleépítve a bejáró homlokzatába  - A templom építéséhez József nádor földbirtokos több ezer téglát adott, és más segítséget is.- 1862-63-ban épült a parochia. Acsának a XX. században 2700 lélekszámból 2100 volt német származású, s csak 200 körül református. -A II. világháború alatti harcok itt sok kárt okoztak: elveszett a legrégebbi anyakönyv, elpusztult a templom teljes belső berendezése.
De a hívek áldozatkészségéből, más egyházi és világi segítségekből lassan kívül-belül sikerült renováltatni a templomot, padokat csináltatni, villámhárítót szereltetni s a legutóbbi 2 esztendőben szinte mindent újjáépíteni.
- Szálljon ezért Isten nevében dicséret.


Készült e történeti áttekintés a Templom 150. Évfordulója alkalmából. 1988.